Az őrbottyáni mérnök, aki új korszakot nyitott Magyarország infrastruktúrájában
Ma, amikor a klímaváltozás miatt egyre fontosabb a vízgazdálkodás, különösen aktuális Sajó Elemér víziója, akinek munkája meghatározta a 20. századi Magyarország vízhasznosítási stratégiáját. A Kvassay-zsilip, a Duna–Tiszacsatorna terve, vagy a Csepel-kikötő megépítése mind azt bizonyítja: ötletei nélkülözhetetlenek maradtak napjainkban is. 150 évvel születése után emlékezünk az őrszentmiklósi szülöttre, aki vízzel írta be a nevét a történelembe.
1875. szeptember 9-én Őrszentmiklóson (ma Őrbottyán része) látta meg a napvilágot az a mérnök, aki a magyar vízgazdálkodás történetének egyik legnagyobb alakjává vált. Az évforduló alkalmából visszatekintünk életére, hogy megértsük: miért maradt öröksége napjainkban is aktuális.
Gyökerek és indulás
A 19. századi Őrszentmiklós nyugodt, dombvidéki település volt, ahol a hagyományos falusi élet ritmusa határozta meg a mindennapokat. A fiatal Elemér ebben a közösségben nőtt fel, ahol szorgalomra, kitartásra és a tanulás megbecsülésére nevelték. Tehetsége hamar
megmutatkozott, és családja, valamint tanítói minden lehetőséget megadtak számára, hogy tudását tovább fejleszthesse.
Az első nagy projektek
A Budapesti Műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1898-ban – kivételes eredmény egy vidéki származású fiú számára. Nagybátyja, Kvassay Jenő, a híres vízépítő mérnök példája inspirálta, de saját szorgalmával és zsenialitásával hamar önálló karriert épített. Korai
munkái között találjuk a Ferenc József-csatornát (ma: Béga-csatorna) és az Alsó-Bega szabályozását, ahol nemcsak a technikai megoldásokra, hanem a gazdasági hatásokra is figyelt.
Az ország vízügyének vezetője
1930 és 1934 között az Országos Vízügyi Mérnöki Szolgálat élén állt, és irányította az egész magyar vízgazdálkodást. Hozzájárult a Duna–Tisza-csatorna terveihez, a békésszentandrási duzzasztómű megépítéséhez, és a Kvassay-zsilip (Északi bejárati hajózsilip)
kivitelezéséhez. Legnagyobb vállalkozása a Budapest-Csepel Nemzeti
és Szabadkikötő megépítése volt, amely nemcsak vízügyileg, hanem gazdaságilag is meghatározó lépést jelentett.
„Harmadik honfoglalás” – a víz hasznosításának kora
Sajó Elemér úgy hitte, hogy a víz szabályozása nem pusztán mérnöki feladat, hanem nemzeti ügy. 1930-ban így fogalmazott:
„Úgy érezzük, hogy vizeink hasznosításának terve túlnő
egy gazdasági probléma határain, és már nemzetünk történelmének útjait érinti.”
Ezt a korszakot nevezték később a „harmadik honfoglalásnak”,
mivel a víz megfékezése és hasznosítása létfontosságú volt a magyar
mezőgazdaság és közlekedés számára.
Egy életmű, amely túlélte alkotóját
Sajó Elemér 1934. szeptember 21-én Budapesten, mindössze 59
évesen hunyt el. Valószínűleg a kimerültség és a túlzott felelősség
felőrlő hatása kikezdte az egészségét. Szülőfalujában, Őrszentmiklóson temették el, de munkássága máig jelen van: a gátak, csatornák és öntözőrendszerek, amelyeket tervezett, nélkülözhetetlenek a mai vízgazdálkodásban.
Sajó Elemér nemcsak mérnök volt, hanem vízügyi stratégia tervező,
akinek munkája meghatározta a 20. századi Magyarország vízgazdálkodását. Az ő tervei és megoldásai nélkülözhetetlenek maradtak napjainkban is – ezért érdemes emlékezni rá 150 évvel születése után.
Sajó Elemér életének mérföldkövei
- Születés: 1875. szeptember 9., Őrszentmiklós
- Halálozás: 1934. szeptember 21., Budapest
- Végzettség: Mérnöki diploma, Budapesti Műegyetem (1898)
Legfontosabb megvalósított projektek:
- Kvassay-zsilip (a dunai hajózás egyik kulcseleme)
- Budapest-Csepel Nemzeti és Szabadkikötő (a főváros gazdasági fejlődését segítette)
- Békésszentandrási duzzasztómű (az öntözés és ár vízvédelmi rendszer része)
- A Duna–Tisza-csatorna előkészítése (később megvalósult terv)
Főbb művei:
- Víziutak és vasutak hazánkban és külföldön (1909)
- A beton (Lampl Hugóval, 1914 – a Magyar Mérnök- és Építészegylet aranyérme)
- Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználásáról (1931 – Chorin Ferenc-díj)
(Sajó Elemér születési dátumát egyes források 1875. szeptember 8-ra teszik, míg mások szeptember 9-re teszik.)
Sajó Elemérről itt olvashat bővebben a Wikipédián, itt a Magyar Hidrológiai Társaság oldalán, itt pedig a Magyar Életrajzi Lexikon felületein megjelent leírást találja.
