Őrbottyán fiatal versenyzője, Agócs Evelin első alkalommal méreti meg magát a Nemzeti Vágta előfutamán, a Vácdukai Vágtán. A huszonhárom éves állatorvosi asszisztens western stílusból váltott angolra, és Gyere nevű lovával készül a nagy megmérettetésre.
Saját pálya a határban – pont, mint a versenyen
Evelinnel egy reggelen találkoztunk Őrbottyán határában, ahol a családi farmjuk mellett egy edzőpályát alakítottak ki – pontosan olyan méretben, mint amilyen a vágtapálya lesz a versenyen. A homokos talaj különösen kedvező az edzéshez, naponta gondosan meg is munkálják, hogy ideális körülményeket biztosítsanak Gyere számára.
Ahogy megérkeztem, két kutya szaladt elém a kapuhoz, jelezve, hogy vendég érkezett. Evelin mosolyogva invitált be, edzőjével, Tamás Csabával éppen a felszerszámozást fejezték be. Csaba már ötszörös győztese a Székely Vágtának, így Evelin biztos kezekben készülhet a megmérettetésre.
Tudatos edzés, szimmetrikus terhelés
Az edzés szisztematikusan zajlik, a ló terhelését tudatosan, szimmetrikusan építik fel. Evelin előbb két kört balra indulva tett meg, majd ugyanannyit jobbra, hogy Gyere izomzata egyenletesen fejlődjön, és elkerüljék a féloldalas terhelésből adódó mozgásszervi problémákat. Edzője, Tamás Csaba közben pontos instrukciókat ad:
– Menj lassan egy kört, aztán jobbra kettőt ügetésben. A következő kört vágtában tedd – hangzik az utasítás.
A menetrend szigorú: szerdán edzés, csütörtökön még egy utolsó gyakorlás, pénteken pihenőnap – hogy szombaton Gyere és Evelin a legjobb formájukat hozhassák.

Westernről angolra – stílusváltás a célért
Evelin western stílusban kezdte a lovaglást, most azonban a verseny szabályai szerint angol stílusban kell indulnia. A két irányzat jelentősen eltér egymástól: míg a western nyereg mélyebb, a lovas ülése lazább, és a ló szabadabban mozog, addig az angol stílus feszesebb testtartást, pontosabb irányítást és szorosabb kapcsolatot igényel a ló és lovas között. Ez technikailag más jellegű terhelést és mozgást jelent – Evelin számára ez a váltás nem kihívás, hanem lehetőség, hogy szélesítse szakmai eszköztárát.
A családnak hat lova van, de Evelin számára Gyere a legmegbízhatóbb társ – vele készül a versenyre. Bár egy kisebb sérülés miatt egy hét kihagyásra kényszerültek, mostanra újra formába lendültek.
Előfutam a dicsőségért – innen indul a Nemzeti Vágta
A Vácdukai Vágta nem csupán egy helyi esemény: ez a Nemzeti Vágta hivatalos előfutama. A győztesek bejutnak az október 4–5-én, a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendezett országos döntőbe.
Evelinért barátai, ismerősei és kollégái is szorítanak – sokan közülük a helyszínen is drukkolnak majd neki. Bár a verseny komoly megmérettetés, számára a legfontosabb cél, hogy biztonságosan, balesetmentesen teljesítse a távot, és a lóval együtt a lehető legszebben menjen végig a pályán. A továbbjutás persze hatalmas öröm lenne, de ahogy mondja: „az már csak hab lenne a tortán”.

Szurkoljunk együtt Evelinnek június 14-én!
A felkészülés befejeződött, a célvonal már látható közelségben – most jön a megmérettetés ideje. Június 14-én, szombaton a Vácdukai Vágta rajtvonalánál Evelin Őrbottyán színeit képviseli. Legyünk ott minél többen, szurkoljunk együtt neki, hogy Gyere hátán, elszántsággal és büszkeséggel vágtázhasson a döntő felé!
Hajrá, Evelin! Hajrá, Őrbottyán!
A Vácdukai Vágtáról itt olvashatsz bővebben: https://vacduka.hu/events/